Rólam

Ismerj meg

Az én

sztorim

Ha a saját  történetem kellene röviden összefoglalnom, az én sztorim így kezdődne: “Már tizenévesen tudtam, hogy a médiában szeretnék dolgozni”. Persze a gimnáziumi éveim alatt még alig sejtettem, mi fán terem a PR, de egyben biztos voltam: kommunikációs területen képzelem el a jövőmet. Éppen ezért számtalan területén igyekeztem kamatoztatni a tudásom. A média-tanulmányaim után belekóstoltam az újságírásba, ahogy marketing- és sales területen is munkatapasztalatra tettem szert. Majd megérkeztem oda, ahova mindig is szerettem volna: a PR világába.

Több, mint 5 évig a vezető kereskedelmi televízió, az RTL Magyarország kommunikációs (PR) menedzsereként tevékenykedtem. Munkám részét képezte az egyes műsorok, televíziós produkciók teljeskörű PR-kommunikációjának tervezése, kivitelezése a sajtómegjelenésektől, a sajtótájékoztató megszervezésén át a social media kommunikációig bezárólag. Mindezek mellett nemcsak a műsorvezetők imidzsépítésében vettem részt, de a (külső) vállalati kommunikáció koordinálása is a munkám részét képezte.

A Spotlight Media

története

2018-ban a több, mint 10 éves (média)tapasztalattal a hátam mögött vágtam bele a szabadúszó életformába. A Spotlight Mediát közel 4 éve indítottam útjára azzal a céllal, hogy segítségére lehessek minden olyan közismert személyiségnek, kis- és középvállalkozásnak, vállalatnak – legyen az az IT szektor képviselője vagy egy gasztrobirodalom – amely jelen szeretne lenni a médiában.

Munkám fő részét a PR-kommunikáció jelenti:  ügyfeleim – a sajtómegjelenések tervezése, szervezése mellett – számíthatnak rám a kommunikációs kampányok tervezése-kivitelezése, a kríziskommunikáció, a sajtókapcsolatok menedzsmentje, a talent menedzsment, a sajtóesemények szervezése-lebonyolítása és a szövegírás területén is.

Ha a fentiek közül bármelyikben segítségedre lehetek, vedd fel velem a kapcsolatot!